Minőségpolitikánk

A Cég meglévő partnereinek megtartása mellett, korrekt üzleti kapcsolatok kiépítése során vevőkörének bővülését kívánja elérni, ezzel is biztosítva stabilitását.
A Cég legfőbb szándéka, hogy tevékenysége során maradéktalanul megfeleljen a vevői által (szerződésben vagy egyéb módon) előírt minőségi elvárasoknak, valamint teljesítse a hatósági előírásokban, szabványokban, és jogszabályokban előírt követelményeket.
A Cég az általa végzett tevékenység során mindenkor figyelembe veszi a vevő igényeit, azokat részletesen feltérképezi, és a megvalósítás érdekében a vevővel szorosan együttműködik.
Célja, hogy a vevő által igenyelt termékeket a legjobb minőségben, és a legkedvezőbb áron állítsa elő a vevő által kért határidő betartásával. Céljaink megvalósításának egyik alapvető eszköze minőségirányítási rendszerünk folyamatos működtetése és fejlesztése, az autóipari beszállítókra vonatkozó szabványok többlet követelményeinek való megfelelés.
Gondoskodunk munkatársaink folyamatos továbbképzéséről, az alkalmazott eljárások, technológiák és eszközök környezetbarát fejlesztéseiről.
Kiemelten fontosnak tekintjük dolgozóink munkavégzési körülményeinek a javítását, valamint anyagi és erkölcsi elismerését, hogy ezzel is kedvező feltételeket teremtsünk a minőségi munkavégzéshez, és a minőségtudat folyamatos fejlesztéséhez.
A minőségpolitikai célkitűzésekben meghatározottakat a Cég vezetése magára nézve kötelezőnek tartja, munkatársaitól, valamint beszállítóitól is elvárja annak elismerését, betartását.




Vissza